Kenyér [antikvár]

-ELSŐ FEJEZETKét hét óta tombolt a hóvihar, szünet nélkül üvöltött a kályhakürtőkben, dörömbölt a háztetőkön, befútta az egész várost és köröskörül száz meg száz versztnyire hósivatagot terített a földre. A távíróvezetékek elszakadtak. A vonatok nem közlekedtek. A villamosok a színekben vesztegeltek.Aztán elült a hóvihar. A hold magasra kúszott a januári ködből és fényesen világított Pstrográd felett. Az idő még nem járt túlságosan későre, de úgy látszott a város már alszik. Hellyel-közzel az egyenes és széles utcák kereszteződéseinél tábortüzek fehér füstje gomolygott. A tűznél fülvédős sapkában géppuskahevedarrel övezett fegyveres emberek üldögéltek mozdulatlanul. Vöröses visszfény vetődött végig a hófúvásokon, vörösben játszottak a golyó-lyuggatta, repedez-stt kirakatüvegek és félrecsúszott aranybetűs cégtáblák.De a város nem aludt. Petrográd feszült, izgatott, gyűlölködő, eszeveszett életet élt ezekben a januári napokban.A Nyevszkij-proszpektsn, a bolyhos hóban taposott kacskaringós ösvényeken melyek itt is, ott is befordultak a keresztutcákba egy szakállas úr haladt. Kabátja dérlepte gallérját felhajtotta. Jobbra-balra nézett, majd pecsétgyűrűiével bekopogott egy ház főkapuján. Odabentről rögtön ijedt hangok kérdezgették: Ki az, ki az? Az ajtó kinyílt, de csak annyira, hogy a jövevény beférjen rajta, aztán újból becsapódott, és hallani lehetett a retesz csörömpölését A férfi egy kis vaskályhával jól fűtött s mindenféle holmival telezsúfolt szobába lépett. A háziasszony, egy remegő ajkú, hervadt hölgy, felkelt a helyéről és miközben eléje-sietett, felkiáltott: No, végrevalahára! Meséljen! . . A jöve-