Kéksötét [antikvár]

Felébresztett a hold, fényesen sütött, közel volt. Furcsa, sötét nappali fényt vetett a tengerre, mintha egy fénykép negatívját látnám. Képtelen voltam visszaaludni. Dolgozni már hetek óta nem tudtam, ezért lementem a partra. Mezítláb gyalogoltam, a homok hidege égette a talpam, kedvem támadt futni. Fújt a szél. Különös, meleg szél volt, kavarta a homokot, felhőket kergetett a hold elé, árnyak üldöztek idelenn. Egyre csak az a dal járt az eszemben, amelyet Grace-től hallottam, a farkasokról szóló, amiben kiássák a frissen eltemetett holtakat a földből, és szétdobálják szegény csontjaikat. Ujabban elég elvadultnak érzem magamat. Futottam és futottam, míg végül belefutottam a vízbe, és ahogy megfordultam, láttam az egész szigetet, a házat és a hálószobám ablakában a fényt, amit nem kapcsoltam le, és mozgást érzékeltem benne. Valószínűleg a függöny lebbent, de kirázott a hideg. Alltam és figyeltem és vártam, arra vártam, hátha megint felbukkan, de semmi, semmi és senki, csak a víz nyaldosta a bokámat és a vádlimat, a térdemet. A homok már nem mozgott, nem is láttam már a homokot, minden víz alatt volt körülöttem, és nagyon messzire eljutottam. A lehető leggyorsabban igyekeztem visszagázolni, de széllel szemben kellett haladnom, egy sodró folyó erejét adta a víznek. Minduntalan elzuhantam,