Kata élete [antikvár]

Részlet a könyvből: Hogy életem egyedi, vagy sok ezer ember életéhez hasonló? Nos, kedves olvasóm, ha szánsz rám némi időt, ezt megtudhatod. Sárbogárdon születtem 1950. 12. 24. Édesanyám szegény cselédsorban nevelkedett Simon János és Sipos Julianna első szülött gyermekeként Simon Teréz nevet kapta. Édesapám Pintér Sándor kőművesmester. Én ötödik gyermekként láttam meg a napvilágot, de mivel nővérem (Terike) csupán három hónapot élt, így három fivérem után lánygyermekként negyediknek számítok. Egy öcsém (Feri) még 1953. március 11-én ötödik gyermekkén lépett családunk színterére. Gyönyörű, vidám és szeretetre méltó gyermek volt. Édesanyám gyöngyszeme. Sajnos, simulékony, hízelkedő természeténél fogva engem kiszorított édesanyám öléből, s ez által én a magányban félrehúzódó, mindig a legtávolabbi sarokba húzódva szemléltem kényeztetését és szeretet halmozását. S bogáncsból és kukoricacsévéből készített játékaimmal próbáltam pótolni a hiányt, s csutkababám kapta, mind azt a szeretetet tőlem, amit édesanyámtól én vártam volna el. Később nagyobbacska lévén el-el szöktem otthonról nagymamámhoz, aki ekkorra már egyedül, illetve Margitkával élt Töbörzsökön, a Dózsa György úton. Nagymamám őszinte, tiszta, becsületes életet élt. Kötelességtudása és munkaszeretete tartotta őt erőben. 14 gyermeknek adott életet, de, sajnos, még párhetes kisdedként (torokgyíkban) elvesztette ikertestvérként született két kislányát, így hát 12 volt, akikkel felnőtté nevelve, küzdötte át az életét. (születési sorrendben: Jóska, Sanyi, Mancika, Irénke, Terike, Pista, Kati, Lajos, Eszti, Erzsike, Margit és Pali a legkisebb. Nagyapám, Pintér József igen mulatós ember lévén a kocsmák ismert vendége volt, s nem hogy segítette volna szegény nagyanyámat, hanem még azt is eltékozolta, amit Ő teremtett elő munkájával. Egyszer megtörtént, hogy Nagyapám kártyán elvesztette azokat a disznókat, amit Nagyanyám, cseléd lévén az uraságtól hazahordott moslékkal nevelgetett. Ez betetőzte nagyanyám türelmét. Felkereste a nyertes gazembert, aki el is hajtotta haza az ólból disznait, mialatt nagyanyám dolgozott. Útközben egy nagy furkósbotot keresett magának. Majd a kártyán gazdagodó nótáját azzal igen csak ellátta, és megdorgálást követően, ily szavakkal illette: "-Te, gazember, tudd meg, 12 gyermek szájáért én meg is öllek! Hitvány életed nekem semmit nemér, ha értük kell megtennem ezt, hát meg is teszem. Ha neked nincs lelkiismereted! A Pintért, kezedbe ajánlom! Tégy vele belátásod szerint! Ródd le rajta veszteségét, de gyermekeim élelmét tőlünk el nem veszed." Szólt haraggal, s az akolból hazaterelte elrabolt disznait. Természetesen ezt az Ő elmondásából tudom. De biztos, hogy igaz történet volt. Szegény Nagyapám annyira rabja volt az italozásnak, hogy 1953-ban egy téli hideg éjszaka nem bírt hazatántorogni, s a hóbuckák adta éjjeli szálláson úgy áthűlt, hogy tüdőgyulladást kapott.