Karenina Anna I-IV. [antikvár]

"Anna Karenina" című regényében Tolsztoj a maga korának a társadalmát rajzolta meg. Már ifjúkorában rájött, hogy az előkelő körök kultúrája csak külső máz, amellyel lelki szegénységüket takargatják s hogy óriási ellentét van aközött, ami valóban jó és nemes és amit a nagyvilág tart annak. "Gyónásában" kereken megmondja, hogy csak undorral tud visszagondolni tanulóéveire, amikor a kázánji nagynénje belőle is nagyvilági embert akart nevelni s egyre magyarászgatta, hogy három kívánsága van vele szemben: 1. hogy viszonya legyen valami társaságbeli férjes asszonnyal, mert ez jó nevelő hatással van az előkelő fiatalemberekre; 2. hogy adjutáns legyen - lehetőleg a cár mellett; és 3. hogy nagyon gazdag lányt vegyen el feleségül. Tolsztoj megborzadt nénje szavaitól s az általános romlottság közepette önnönmaga tökéletesítésére s lelki műveltségére törekedett. Mihelyt tehette, a város romlott légköréből falura menekült, családot alapított s a gazdálkodásnak, meg az irodalomnak élt. Amikor csendes falusi otthonában tudomást szerzett a Pobjedonoszcev (későbbi főprokurátor) családjában végbement drámáról, tollat fogott, s 1873-1876-ban megírta Anna Karenina történetét, hogy lerántsa a leplet az előkelő osztályok léha életéről s bebizonyítsa, hogy Anna a nagyvilág áldozataként bukott el. Két szerelmi történet a regény tárgya. Az elsőnek Anna Karenina, egy magasrangú pétervári hivatalnok felesége, a másiknak Ljevin földbirtokos a hőse.