Kandalló mellül [antikvár]

Bizony Isten nem tehetek róla. E könyv szerzőjét már rég' azzal gyanusitottam, hogy a mitsem sejtő olvasókat orozva egy tárcakötettel fogja meglepni, de hát belenyugodtam a sorsába. Hanem, hogy engem "tetemre hivjon" - azt nem gondoltam. Tiszta dolog, hogy a ki a-t mond, annak b-t is kell mondani; én fedeztem fel Jámbor Józsefet az irodalom számára, és lelkesitettem az unszolásig s ime a nyakamba varrta az "előszó"-val a bűnrészességet. Apage satanas! De nem használt sem okos, sem bolond beszéd - a szerző hajthatatlan maradt, s erőnek erejével tőlem kérte az "előszót." Ne neked - gondoltam - s a következményekre voltam reszketőn elkészülve. Mi lesz aztán? Hát'szen megeshetik, hogy éppen az én elüljáró beszédem miatt megbicsakolja magát a könyvetvásárló honpolgár s otthagyja Jámbor József gonddal megirt tárcakötetét?! Az én száraz ajánlásom szeget üt az olvasó mélyen tisztelt fejébe s azt lesz hiendő, hogy a milyen az elüljáró beszéd, olyan benne a többi olvasni való is. No hát az ellen tiltakozom. A "Kandalló mellül" cimű tárczasorozat megérdemli, hogy elolvastassék, sőt mi több, megérdemli, hogy meg is vétessék. Világosan, szépen elmondott gondolatokat, csinosan megrajzolt alakokat talál az olvasó, meglepően találó helyzetekben és okosan beszélő hősöket vezet az olvasó elé. Nincsen könyvében lehetetlen helyzet, nincsen pózoló alak benn egy fikarcnyi sem, szépen gördülékenyen beszél s nem untatja az olvasót. Itt-ott feltünően kicsillámlik munlájában az igaiz zseni s ha a szerző néhány évvel öregebb leend, ha több gondot forditand munkái csiszolására - akkor nem én szegény bohém, hanem nagyobb, hittel, névvel biró pályabirák fogják nyujtani neki a babért.