Itt sem voltunk [antikvár]

1. FEJEZET Kristen elsétált a terasz végére, és hosszú karjait előrenyújtva lekuporodott. Egy indát tapogatott, leveleket emelgetett, és felfedte alattuk a vékony kacsokat. Elképzeltem, ahogy átesik a peremen, és lebucskázik - az egyik pillanatban még ott van, a másikban már nincs, csak a sziluettje kísért a szemem előtt. Nem tudom, miért. Egy őrült pillanatra még azt is láttam, ahogy lelököm. Ehelyett csak félig felegyenesedtem az asztal mögött. - Ne csináld, Kristen! - kiáltottam rá. A fából ácsolt terasz lábakon magasodott a lenti lugas felett, és csak a miénk volt, ahogyan szinte minden, amit eddig láttunk. Üres éttermek, üres piacok, üres infócenterek az eltévedt turistáknak, akik csak itt-ott bukkantak fel, akkor is csoportosan, mintha egyedül félnének ebben a végtelen térben. Valami pattanó hang, azután Kristen felállt, a kezében nagy fürt szőlővel. Szájába pottyantott egy szemet, és elgondolkodva rágta.