Iskola a határon [antikvár]

Védőborító hiányzik, táblák és lapélek piszkosak, maszatosak.
Az Iskola a határon e három évtized egyik legsikeresebb magyar regénye, itthon és külföldön egyaránt. S a legművészibben megírt, legnagyobbra törő, a "teljes és hű valóság" történetét akarja elmondani. "Elmondani egy diákkor történetét - írta Rónay György, aki kritikusaink közül elsőként ismerte fel Ottlik írói vállalkozásának természetét, célját -: ebben voltaképpen nincs semmi nehézség, százan is megtették már, különféle változatokban. A nehézség ott kezdődik, amikor az író, mint Ottlik Géza, nem éri be az egyértelmű fényképpel - azzal, amelyet emlékeiben őriz, békés megegyezésben önmagával; a nehézség ott kezdődik, amikor valaki csökönyösen ragaszkodik a "teljes és hű" valósághoz. Egyetlen kép nem elég neki; egyetlen kép még csalhat; egyiket a másikkal kell ellenőrizni és kiegészíteni. Az egyik kép az elbeszélőé: ahogyan Bébé élte át és őrzi magában "az iskolát a határon". A másik: Medve Gáboré, egykori társáé, aki halálakor rá hagyta emlékezéseit. Ottlik Géza két "forrásból" dolgozik: emezzel folyton korrigálja és megpótolja amazt. Így ad egy helyett két dimenziót elbeszélésének... Vannak, akiken fogott az ilyen határ menti iskolák nevelése, még akkor is, ha kicsapták őket, és vannak, akiken még akkor sem fogott, ha kitüntetéssel végeztek. Bébén sem fogott, Szeredyn sem, Medvén sem, Jaks Kálmánon sem. Már ott, az iskolában voltak fasiszták és humanisták, hatalomőrültek és emberek. Voltak, akik a nevelés irányában nőttek. És voltak, akik a nevelés ellenére - súly alatt a pálma - emberré."