Honfoglalók [antikvár]

Részlet a kötetből: "Fülledt volt az éjtszaka. A folyók kiöntésének mocsaraiból és a nyugati láp felől gomolygó párák megsűrűsítették a levegőt. Mintha fátyol takarta volna a csillagokat: mélységesen fekete és mélységesen néma volt a sötétség. Csak távolról, a gyepűn belül nyujtózó legelőkről hallatszott olykor sóhajtásnyi erővel egy-egy kóborló barom hangja, vagy terelő eb ugatásának halk foszlánya. Vida, a keleti gyepűn végig haladó vigyázó akár hunyt szemel járt volna. Tehát csak fülét hegyezte ösztönösen, mint a puszták vadja. Kopjája nyelével megtapogatta lába előtt a földet, csak azután lépett, mert a folyó közelében, a nádas szélén álnok gödrök, veszélyes mocsárfoltok akadtak sűrűn."