Holdfény a szavanna felett [antikvár]

1906 májusa Charlotte Johanssen a kárpitozott fejtámlának döntötte a hasogató fejét, és lehunyta a szemét, hogy egy kis időre átadja magát a vonat monoton zakatolásának. Kimerült? Nem. Inkább a nyugtalanság, az öröm és az aggodalom furcsa keveréke kínozta már reggel óta, és az érzés egyre erősödött, ahogy közeledtek a céljukhoz. A mozdony időnként elnyújtottan fütyült, az ablak előtt fehér füstgomolyag úszott el, de ez sem volt képes elhomályosítani Kelet-Frízföld zöld-szürke kockás alföldjének ragyogó látványát. A hazája laposan nyújtózott a horizontig, szántók és mezők tarkították, világoszöld sövények és keskeny árkok szabdalták. Itt-ott virágzó gyümölcsfák, tehenek és birkák is feltűntek, aztán egy kis erdő, meg egy szürke falu és hegyes tornyú temploma. - Mikor érünk már Leerbe, anya? - kérdezte a lánya, Elisabeth, aki bő fél év múlva tölti majd be a hatot. Morcos volt, kimerült és nyűgös a hetekig tartó utazástól. Charlottéval szemben gubbasztott az ülés szélén, két kezére támaszkodott, és rosszkedvűen szemlélte a tovahúzó tájat. Sokkal szebbnek, színesebbnek és szórakoztatóbbnak képzelte ezt az egészet. Itt még elefántok sem voltak, csak kövér fekete-fehér tehenek. A földeken pedig fehér nők és gyerekek dolgoztak, holott ez a feketék dolga. Afrikában, ahol egy nagy ültetvényen 7