Hőhullám Berlinben [antikvár]

ELSÖ FEJEZET A kabinajtó nagyot dörrenve becsapódott. Joyt megdöbbentette Stephen érthetetlen haragja; fejét a kajütablaknak támasztotta. Tántorgott vele a világ, amint a Tangaratta tova-siklott a sima tengeren. Odakint a fedélzeti sétányról szétáradó fény végigkígyózott a fekete, hullámozó vízen, fehér tajték iramlott a sötét- • ség felé. A hajó futásától fölvert nedves, meleg levegőáram: az arcát simogatta, de nem hozott se vigaszt, se enyhülést. A holdtalan éjszakát, amelyet Stephennel megoszthatott volna, most így, egyedül, alacsonyan függő, ködtől homályos csillagaival nagyon magányosnak, nagyon nyomasztónak érezte. Karját feje alá kulcsolta, hátradőlt fekhelyén, agyában összefüggéstelen gondolatok kavarogtak. Sokáig bámult mereven a kabinajtóra, azon tűnődött: fölkel és kitámasztjc^ a kampóval. A hőséget alig enyhítették a surrogó ventillátorok. De Joy mégse mozdult: gondolatai Stephent követték, ki a fedélzetre, úgy, ahogy rnúlt éjszaka a valóságban is követte őt, amikor ugyanilyen érthetetlenül itthagyta. Tegnap eseti; meg először, hogy utána kellett mennie. Amióta elindultak Sidneyből, minden este, amikor Anne már aludt, együtt mentek ki a hajó orrába, hogy elnézzék a villódzó fényzáporban megtörő hullámokat, a fénylő testű delfineket, amint alábuknak, kergetőznek a vízben. 5