Hihetetlen históriák [antikvár]

Pekkes Az eső kitartóan szemetelt, de Mihályt inkább a szél haragította. - Mindig szembe fúj - dohogta. - Mindig csak szembe! A kormányra görbedt. Úgy ült rozzant biciklijén, mint egy elázott kérdőjel. Az, hogy alig lát maga elé, cseppet sem zavarta. Nap mint nap ezen az úton kerekezett, csukott szemmel is ki tudta volna kerülni az alattomos lyukakat és zöttye-nőket. Áthajtott a kanális hídján. A füzes mögül elővillantak a városszéli fények. Komótosan taposta a pedált: innen a Kertalja alig egy kilométer. Tavasz óta dolgozott ebben a lebontásra ítélt városrészben. A munkálatokat egy Kovai nevű mérnök vezette. íróasztala fölött Antonín Novotny elnök képe lógott, mellette a felépítendő új lakótelep gondosan kiszínezett vázlata. Ahhoz, hogy a nagy terv megvalósulhasson, el kellett tüntetni két utcasor viharverte házat, melyeknek reménytelen sivárságát elvétve sem szakította meg jobb sorsra méltó épület. Hörgő hang erősödött fel mögötte. Hátra sem nézett: tudta, hogy a Csóka ikrek készülnek elébe vágni. Motorkerékpárjuk ugyanolyan ócskavas volt, mint az ő biciklije, de gyorsabban gurult. A Csókák reggelenként azzal szórakoztak, hogy előzés közben odakiáltanak neki valami szamárságot. Ma Sanyi vezetett, Vince a csomagtartó maradványain rá-zódott. Mihály mellé érve tölcsért formált a tenyeréből: - Nem forog a hátsó kerék, Pekkes!