Helena titka [antikvár]

Ahogy a veszélyes kátyúkat kerülgetem - amelyeket a mai napig nem töltöttek fel, ezért az elmúlt tíz évben csak tovább mélyültek -, egyszer csak megpillantom a házat. Zötykölődöm tovább, majd megállok. A Pandórát bámulom, és azon tűnődöm, hogy tulajdonképpen nem is olyan szép, mint azok a nyaralók, amelyeket a luxusingatlanokat hirdető weboldalak ragyogó képein lehet látni. így hátulról legalábbis inkább robusztus és praktikus, szinte már szigorú benyomást kelt, éppen olyat, amilyennek az egykori lakóit mindig is képzeltem. Világos, helyi kőből épült, és szögletes, mint a legóházak, amilyeneket kisfiúként építettem. A száraz, meszes talaj, amelyből kimagasodik, addig húzódik, amíg a szem ellát, és zsenge, burjánzó szőlőtőkék borítják. Próbálom kibéldteni a valós látványt a fejemben élő pillanatfelvétellel - amit tíz éve készítettem és raktároztam el -, és arra a megállapításra jutok, hogy nem hagyott cserben az emlékezetem. Miután leparkolok, megkerülöm a házat, a masszív fal tövében a ház elején lévő teraszra megyek, amely valóban kiemeli Pandórát a közönséges házak sorából, és egyedülállóan lenyűgözővé teszi. A teraszt határoló, kőbábos falkorláton túl a terület finoman lejteni kezd: odalent még több szőlő, egy-egy fehérre meszelt kis ház és olajfák csoportjai láthatók. A távolban csillogó, kékeszöld csík választja szét az eget és a földet. Figyelem a tökéletes naplementét, ahogy a sárga napsugarak behatolnak a kék vízbe, és borostyánszínűre festik. Ami tulajdonképpen érdekes, mivel mindig úgy tudtam, hogy a sárga és a kék zölddé keveredik. Jobbra nézek, a terasz alatti kertre. A kertet szegélyező virágágyások, amelyeket tíz évvel ezelőtt az anyám ültetett nagy gonddal, mára eltűntek, törődés és víz hiányában elnyelte őket a száraz talaj, helyükbe ismeretlen, csúnya, tüskés növényzet nőtt. De a kert közepén ott áll az olajfa, amelyhez még most is hozzá van kötve a függőágy egyik vége, amelyben az anyám szeretett feküdni; a kötél akár egy régi, foszladozó spagetti. „Öreg" - így „ 9