Haláltánc harangszóra [antikvár]

1. Kilencvenkilenc lépcsőfok. Az első szakaszon még számolta őket, később már csak fújtatva vonszolta tovább felfelé súlyos testét. Milyen őrült gondolat éppen a Stephansdom északi tornyába hívni valakit találkozóra Szilveszter éjszakáján, gondolta. Neki magának nem is jutott volna eszébe ilyen bolondság- a másik állt elő az ötlettel, hogy onnan nézzék az éjféli tűzijátékot. A javaslat őrültségét csak fokozta, hogy tilosban jártak: éjszaka szigorúan tiltott volt felmenni a toronyba, így még titokban is kellett tartaniuk a tervet. A kövér ember lihegve kapaszkodott tovább. Nem volt választása, ha nem akarta elszalasztani a jó viszony helyreállításának talán utolsó lehetőségét. Amikor megbeszélték a találkozót, a másik határozottan békülékeny hangot ütött meg, mintha az a szörnyű emlékű, rettenetes veszekedés meg sem történt volna közöttük. Ostobaság volt összeveszni. A kövér férfit azóta is rémálmok ^ötörték. Ilyen ellenséget szerezni akár végzetes is lehet. Felérve a kilátóba percekig lihegett, amikor viszont sikerült végre megnyugodnia, zsebéből azonnal szivart húzott elő és rágyújtott. Tizenöt perc volt még hátra éjfélig. A háromnegyedet ütő harang olyan közel kondult meg mellette, hogy a férfi rémülten összerezzent, még a szivarját is elejtette, és mindkét kezét a füléhez kapta. Amikor az óraütések visszhangja lassan elhalt, a kövér ember fújtatva elővette fekete kabátja zsebéből a kis pezsgősüveget. A kilátás valóban fantasztikus volt. A hold fénye ezüstös csillogást kölcsönzött