Halál Velencében [antikvár]

Részlet a könyvből: FRIEDEMANN ÚR, A TÖRPE A dajka volt a bűnös. — Mit használt, hogy az első gyanús jelre Friedemann konzulné komolyan a lelkére beszélt, vegyen erőt káros hajlamán? Mit használt, hogy a tápláló sörön kívül naponta egy-egy pohár vörösbort is adott neki? Kiderült, hogy ez a nőszemély nem átallotta kiinni a gyorsforralóhoz való spirituszt, s mielőtt más lány állhatott volna be helyette, mielőtt elküldhették volna, megtörtént a szerencsétlenség. Amikor az anya egy napon három serdülő lányával sétáról hazatért, az alig egyhónapos kis Johannes a pólyázóasztalról lezuhanva, vérfagyasztó, Jialk nyöszörgéssel feküdt a padlón, mellette bambán állt a dajka. Az orvos, miután az összezsugorodott, vonagló kis lény tagjait óvatos, de biztos kézzel végigtapogatta, komoly arcot vágott, a három nővér zokogva állt a szoba sarkában, Friedemanné pedig szívszorongva, fennhangon imádkozott. Szegény asszonyt még a gyermek születése előtt az a csapás érte, hogy férje, a holland konzul, egy hirtelen támadt, súlyos betegségbe belehalt. Így hát még sokkal összetörtebb volt, semhogy képes lett volna a kis Johannes életben maradásában reménykedni. Harmadnapra azonban az orvos bátorító kéz- szorítással kijelentette, hogy közvetlen veszély nincs, ami legfőbb, a könnyű agy bántalom teljesen elmúlt, azt látni a gyermek tekintetéből is, amely már korántsem olyan meredt kifejezésű, mint kezdetben volt Persze, ki kell várni, milyen lesz a dolog további lefolyása — és remélni a legjobbat, úgy van — a legjobbat kell remélni.