Halál árnyékában [antikvár]

Soha sem készültem írónak, ma sem tartom annak magam. Csupán „lantos" szeretnék lenni, aki nem engedi feledni azokat, akik névtelenül hallak meg; aki fel szeretné ébreszteni a világ és az emberiség már alvó becsületérzését. Aki rá szeretne mutatni bűntényekre, amiket már a feledés látszólag eltakart, aki meg szeretné mutatni az emberiségnek igazi arcát a - máig oly' sokat dicsért, magasztalt - „megszállóknak"... Nem érdemlem meg az író nevet már csak azért sem, mert csak az igazságot írtam le, amit magam, a saját szemeimmel láttam, amit a saját kezeimmel tapintottam. A történelem számára írtam ezeket a sorokat, örök vádnak, ami éget, ami mar és ami örökre vádol... hogy soha, senki se mondhassa, „... én nem hallottam róla... én nem vagyok felelős,,... íme, lásd emberiség, lásd világ egy kis nép, egy maroknyi ember szenvedését és adja Isten, hogy tanulj belőle..." Ti pedig bajtársak, magyarok, németek... ukránok... lengyelek és számtalan mások, százak... ezrek, milliók, pihenjetek békében ott a suhogó szibériai fenyő-szálak tövében. Áldozatotok nem lesz elfeledve, mártírhalálotok nem volt hiábavaló, egy szebb, egy boldogabb és szabadabb világ alapjait rakta le... Szerző