Gyilkosság karácsonyra [antikvár]

Előszó Senki sem tudhatta előre, hogyan fog végződni. Még maga a gyilkos sem. Ez persze nem jelenti azt, hogy a bűntettet kapkodva tervezte meg, vagy ügyetlenül hajtotta végre. A gyilkosok többsége feltétlenül életben akar maradni, hogy kiélvezhesse a gaztette gyümölcsét. Tudják, hogy egy aprócska hiba is a hóhér kezére adhatja őket. És hogy a figyelmetlenség a vesztüket okozhatja. Ebben az esetben a gyilkost egyszerre hajtotta a nyereségvágy meg a tudat, hogy csak egy veszedelmesen vékony hajszál választja el a biztonságot a katasztrófától. Ám az ember alkotta tervekről - akármilyen ördögien zseniálisak is - sosem lehet nyugodt szívvel kijelenteni, hogy a gyakorlati megvalósításuk pontról pontra követni fogja az aprólékosan kigondolt elméletet. Valahol a kiszámíthatatlan, előreláthatatlan út mentén ugyanis lesben áll egy nem várt, ismeretlen tényező. A hold az égen olyan volt, mint a színpadot megvilágító reflektor. Vagy inkább mint a kamera, amely a stúdió színterét figyeli, és hol közeli felvételt mutat a közönségnek, hol távolit, hol kiélesíti, hol pedig komor homályba borítja a körvonalakat. A havazás már elállt, de az ég még nem tisztult ki. A felhők morcosan sodródtak, mintha nem akarnák otthagyni a zsákmányukat, amely csak komoly küzdelem árán szabadult ki a markukból. Néha baljósan összegyűltek, az elsöté-