Görögdinnye 1. [antikvár]

Február tizenötödike nagyon különleges nap. Ez az a nap, amikor világra hoztam első gyermekemet. Valamint ez az a nap, amikor a férjem elhagyott. Mivel pedig jelen volt a szülésnél, csak feltételezhetem, hogy a két esemény nincs híján mindennemű kapcsolatnak. Tudtam, hogy az ösztöneimre kellett volna hallgatnom! Én a klasszikus, vagyis, fogalmazzunk úgy, a hagyományos szerepre szavaztam, amit az atyák játszanak gyermekeik születésénél, ami így szól: Zárd ki őket a szülőszoba előtti folyosóra. Be ne engedd őket. Adj nekik negyven cigarettát és egy öngyújtót. Utasítsd őket, hogy menjenek a folyosó végére. Ha elérnek erre a szívderítő pontra, utasítsd őket, hogy forduljanak meg és térjenek vissza oda, ahonnan indultak. Ismételtetés szükség szerint. Társalgás korlátozva. Szabad váltaniuk néhány szót a mellettük járkáló leendő apákkal. - Az első - (savanyú mosoly). - Gratulálok... nálunk a harmadik - (búbánatos mosoly). - Ez már döfi... - (erőltetett mosoly... azt próbálja éreztetni velem, hogy férfiasabb nálam)! A kedélyek ilyenkor hajlamosak a felkorbácsolódásra. Vagy szabad rávetniük magukat az összes kimerült orvosra, aki könyékig véresen előtámolyog a szülőszobából, és höröghetik: - Van valami újság, doktor úr??? Mire az orvos így felelhet: - Ugyan már! Még csak három centire tágult. - Mire