Gépindák [antikvár]

Gerincén kis kopással.
Nem lehet megúszni, az emlékezetből történetek lesznek. Akárki nézzen visszafelé, mást, másokat lát, ezzel kezdenie kell valamit. Újramondani, már a saját történeteit, amelyek csak annyiban másokéi, hogy belőlük lettek. Mint ahogy mindannyian másokból lettünk, mi vagyunk a Fater, a Nagymuter, Izing Pityu, és az Indián is. Szöveggyártó erőművek vagyunk öröklött alkatrészekkel és munkaerővel. A Falvai Mátyás által privatizált erőműben még mindig, vagy inkább újra a Tatabánya környéki svábok és tótok, a családi és más legendáriumok alakjai mennek be a gyárba, azzal töltve hétköznapjaikat, hogy elmondják, mit is kell, lehet kérem gyártani, azt is, hogy miből. És az erőmű hol dohog, hol szétveti a röhögés, elhallatszik, hogy jönnek a távolabbi kocsmákból is. De a gépindák már nem távírópóznákhoz kapcsolódnak, az író sem krónikás. Nyelvén új formát kapnak elmúlt életek, leromlott épületek, szétszaladó hangok, ízek, illatok: történetek lettek – a mieink.