Filoména [antikvár]

Részlet a könyvből: . . . Visszafelé megyek a halott esztendők között, míg csak tiszta napfény alól nem néz reám a hegyoldalra feszített falu, aminek százszor éreztem kínos lihegését. Szerettem és féltem a lázasmeleg lélekzetet, ami kerekre tátott száján keresztül sötét torkából kiáradt. Századok és századok óta vergődik ott bent a hegy lelke és vergődnek itt kint az emberek, mert átadja nekik minden betegségét. Szabadulni vágyó lekötözött, lélekkel talán már voltam itt egyszer öregen azelőtt is, mikor még nem bámultam riadt gyermekszemmel a rég haldokló bányát és az elnyomorodott falut. ... És Filoména elémjön a mult ködéből és végiglépeget ujra nehéz hatvan esztendőt. Fejüket magasratartva, a kötelet maguk után Vonszolva futottak nagy ugrásokkal a kecskék Befelé a vízmosásos lejtőn. A holtra száradt fű közt porzott az agyagszínű föld lábuk nyomán, amin lucskos volt patájuk felett a szőrpamacs. Jobbról-balról a mogyoróbokrok közül kavicsok repültek elő és visszapattantak a kecskék feszült izmu, ruganyos testéről.