Fészkelődik az éj [antikvár]

Egyszer csak a békés szobában folt jelenik meg a padlón. Ebben a pillanatban a paplan alól kiáltás hallatszik, kiáltás, rángások; aztán folyik a vér. A takarók átnedvesednek, minden átázik. A szekrény ajtaja kivágódik; egy hulla zuhan ki és elterül. Természetesen ez nem szívderítő. De akkora gyönyörűség, mint egy menyétet ütlegelni. Aztán az állatot egy zongorára kell szögezni. Ez feltétlen szükséges. Utána otthagyjuk. A menyétet egy vázához is hozzászögelhetjük. De ez nehéz. A váza nem bírja. Tehát ez nehéz. Kár. Az egyik ajtószárny súlyosan ránehezedik a másikra, többé nem ereszti. A szekrény ajtaja újra zárva. Ekkor az ember elmenekül, többezren vagyunk menekülők. Mindenfelől, úszni kényszerülők; igen sokan vagyunk hát! Fehér testek csillaga, mely mindig ragyog, ragyog...