Festői Románia [antikvár]

vlahutA és ütinaplója Ha a magyar irodalom köréhői vett példával akarom megközelíteni Vlahutá Festői Romániáját, Petőji úti levelei jutnak eszembe. Nem a költő nagyságrendje a fontos ezúttal, hanem a szándék és a műfaj rokonsága. Ismerjük a Petőfi úti leveleiben megnyilatkozó erős, eredeti alanyiságot. Nincs ezekben semmi stiláris szürkeség. „Annál magasabb hőfokú bennük a lírai önl^ifejezés, a prózában is forró egyéniség nyugtalansága . Az önkifejezés nagy igénye Petőfi prózai írásaiban nemcsak sajátosan közvetlen lírai dinamizmust eredményez, hanem reflexióknak, utalásoknak, életrajzi emlékeknek, irodalmi és történelmi ítéleteknek, megfigyeléseknek gazdag tárházává teszi úti leveleit. Valóságos kalauzok ezek- az írások Petőfi életmüvében, költészetével egyenrangú, izgalmas prózai vallomások.'^ (Pándi Pál: A magyar irodialom története.) Alexandru Vlahutá útikönyvét hasonlóképpen a Urai dinamizmus forrósítja át. Költői levelei ezek, kötetbe fogva; utazásának naplója, földrajz és történelem, p,éprajz és helyismeret egyszerre, néha személyes csapongással, máskor példás rendben, s noha mindazt, amit leír, bátran igazolhatja a földrajz és a történelem tudománya is, igazságuk forrása elsősorban mégis csak a lírai hitelesség. Ez fogja egységbe az elsuhanó tájakat, folyókat és hegyeket, felvillanó emberi arcokat és megidézett történelmi látomásokat. Ha csak ezt az útikönyvet ismerjük Vlahu-tától, akkor is tudjuk róla, hogy költő, a szónak abban az értelmében, amely a költő fogalmába feltétlenül és természetszei^űen beleérti a váteszt, a nemzeti lelkiismeret és büszkeség, a múlt