Fehér rózsa [antikvár]

1. FEJEZET Fekete-erdő, Délnyugat-Németország, 1943 tele Ez a hely megfelelőnek tűnt arra, hogy itt haljon meg. Errefelé valaha ismerte az összes mezőt, fát és minden völgyet, a szikláknak nevük volt, a találkahelyeket pedig olyan titkos nyelveken írták le, melyeket a felnőttek nem értettek. A nyári napsütésben fényes acélként csillogtak a hegyvidéken zubogó források. Itt egykor biztonságban érezte magát. De mostanra mintha ezt a helyet is megmérgezték volna, minden szépséget és tisztaságot kiöltek belőle. Ameddig csak ellátott, a földet vastag hóréteg borította. A lány behunyta a szemét, és megállt néhány pillanatra. Kísértetiesen süvített a szél, zizegtek a hófödte ágak - hallotta szapora lélegzetvételét és szívverését. Fenyegetően tornyosult fölé az éjszakai égbolt. Amikor továbbindult, ismét hallotta, ahogy a lába alatt ropog a hó. Hol a legjobb elvégezni az ilyesmit? Ki fogja megtalálni? Azt nem bírná elviselni, ha hóban játszó gyerekek bukkannának a holttestére. Talán legjobb lenne visszafordulni, hogy legalább még egy napig megkönyörüljön magán. Egy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában, és legördült a dermedt arcbőrén. Továbbment. Egyre sűrűbben hullott a hó, ezért megigazította a sálját, hogy befedje az arcát. Talán az elemek végeznek majd vele. Ez a vég illene hozzá a legjobban - visszatérne a ter-