Fanyarédes [antikvár]

A ​HALKIRÁLYNŐ SOROZAT LEGFRISSEBB TÖRTÉNETE Denisa kómában „Fél percig se rágódom azon, hogy ez valóban megtörténik-e, netán álmodom vagy képzelem. Egyszerűen elfogadom: most ez jut nekem. Nem kekeckedem racionálisan, miszerint test nélkül aligha fázhatnék-melegedhetnék, tehát a hevületet sincs mibe töltögetni. Hevület? Olyasvalami, ami térben és időben suhantat engem, szabad bejárást teremtve bárhová-bárkibe. Csakis az rugózzon az észérves-logikázós miérteken-hogyanokon, aki minél gyorsabban szeretne megtébolyodni. Ami engem illet, éber és orientált állapotomban is túlnyomórészt emocionális vagyok, olyan adást is fogok, amelyet mások nem észlelnek, ergo hihetetlennek tartják a vételt, engem pedig dilisnek. Nem mattítja a portrémat, hogy az EQ-m markánsabb az IQ-mnál. Ebből következően nem fogok belefagyni az értelem hidegébe, és például ilyen racionális agyasságot sem szólok soha: .” * „…Amikor majd én regélek a kómaközi kalandjaimról, miszerint az emberekből ki-be járva, lélektől lélekig szállongva, magamtól se különválva mindegyikük én is voltam, a tér-időben ficánkoltam, testetlenül is érzékelve mind az összes porcikámat… Nos…”