Ezüst akácia [antikvár]

Maurónak EGY nálunk, cseheknél az a mondás járja: „Ne hagyd, hogy meglepjen a gonosz!" Bár jobban megszívleltem volna ezt az intést! Persze, ahogy egy másik mondás tartja: „Csata után mindenki tábornok." Utólag könnyű megítélni, mit kellett volna másképp csinálni. Amikor Prágára gondolok, a Petrin-hegy virágzó gesztenyefái jutnak eszembe. Látom a kék eget a nyitott ablaktáblák mögött, érzem a széllel szállingózó orgonaillatot. Hallom, ahogy a húgom, Klára Chopint játszik a Petrof zongorán, a Vár lábánál álló házunkban. Az anyám is ott van, a festőállványánál szorgoskodik: rabságba ejti az eget, felskicceli az előtérben álló alakokat, vagy a legutóbbi képe utolsó simításait végzi. Az ölemből kiesik a verseskönyvem, miközben a levegőben szálló dallamot hallgatom, mely éppolyan finom, mint az orgonaillat. Klára ujjai alig érintik a billentyűket. Amióta zongorázni kezdett, mindig zavarba hozta a zenetanárait, ugyanis a korát meghazudtoló ügyességgel játszotta a legbonyolultabb darabokat is. Volt valami sajátos billentése, mintha simogatta volna a zenét, a legjobban talán a „selymes" szóval tudnám jellemezni. Mamával órákig tudtuk hallgatni Klára játékát azokon a reggeleken, mikor hármasban maradtunk, mert a mostohaapám üzleti ügyben elutazott. A húgom, aki egyébként rengeteget gyakorolt, 5