"...és feltámad a szél" [antikvár]

...Ez a nemzedék épp akkor született, amikor teljes erővel működtek az auschwitzi krematóriumok, amikor Sztálin a zenitjén volt istenített, abszolút, mintegy a természet által szankcionált hatalmának; s a jelek szerint ez a nemzedék azért jelentkezett a világon, hogy azt folytassa, aminek elvileg meg kellett volna szakadnia azokban a krematóriumokban s a sztálini archipelágus névtelen tömegsírjaiban. Nem kis mértékben az én nemzedékem érdeme, hogy nem minden szakadt meg - legalábbis Oroszországban -, s én nem kevésbé vagyok büszke arra, hogy ma itt állok. S a tény, hogy ma itt állok, elismerése azoknak a szolgálatoknak, amelyeket ez a nemzedék tett a kultúrának; Mandelstamot idézve, hozzátenném, a világ kultúrájának. Ha visszanézek, azt mondhatom, pusztaságban, pontosabban, a kipusztultsága miatt ijesztően üres térben kezdtünk, s inkább intuitíve, mint tudatosan, épp arra törekedtünk, hogy újra létrehozzuk a kontinuus kultúra hatását, helyreállítsuk formáit és trópusait, hogy a kevés épen megmaradt s gyakran tökéletesen kompromittált formáját feltöltsük a saját, új vagy akkor annak feltűnő, modern mondandókkal. (Részlet Joszif Brodszkij beszédéből a Nobel-díj átvétele alkalmából.)