Énekek éneke [antikvár]

Ez a történet a világ legboldogabb meséje. Hazugság nélkül való és mint a tarka isteneknek álma. Sudár-e, szép-e? Döntse el ki-ki maga, hisz-e a krónikásnak, ki, mikor e könyvnek utolsó betűjét lerótta, sóhajtván emelte ég felé poharát, megköszönvén az Úrnak, amiért jegyzője lehetett, s bizony még nevét is fölé pingálta volna, ha nem tartja vissza illem s a belsőérzületnek fényesebb fele. Hanem már eleget tudunk róla, haladjunk tova a sűrűbe - ki mégis hálát adna e boldog névtelennek, koccintson ősi mód szerént: poharából számos cseppek hulljanak a földre, mert ki a csillagos ég alól a vak mélybe költözött, annak szomjúságát nincs, mi csillapítsa, hanem csak a mi Urunknak vére. Áldassék a neve mindörökkön örökké!