Eljön az a nap [antikvár]

1. fejezetSzikrázóan szép júniusi napnak ígérkezett. Coco Barrington bolinasi teraszáról nézte, amint a nap a város fölé emelkedik. Egy kerti bútorok kiárusításán vásárolt régi, kifakult vásznú nyugágyban elnyúlva, gőzölgő kínai teát kortyolgatva gyönyörködött az égbolt rózsaszínű és narancssárga sávjaiban. Kuan Yin viharvert szobra békésen figyelte a látványt. Kuan Yinnek, az együttérzés istennőjének fából faragott mása drága kincsként őrzött ajándék volt. Az ő jóakaratú tekintetének bűvkörében üldögélt a csinos, gesztenyebarna hajú fiatal nő a napkelte arany ragyogásában. A kora nyári nap első sugarai rézvörösen csillogtak majdnem derékig érő hullámos tincsein. Egy régi flanel hálóinget viselt, amelyen már alig látszottak a szívek. Mezítláb volt.A ház, amelyben lakott, Bolinas egyik fennsíkján állt, az óceán és a keskeny parti sáv fölött. Pontosan ez volt az a, hely, ahol Coco lenni akart. Négy éve lakott itt. Huszonnyolc éves korában tökéletesen megfelelt neki ez a San Franciscótól nem egészen egy órányira északra fekvő, szinte elfeledett kis tengerparti, falusias közösség.Igazság szerint csak némi túlzással lehetett háznak nevezni az otthonát. Inkább illett rá a házikó elnevezés, anyja és nővére meg egyenesen kunyhóként, vityillóként emlegették. Sehogyan sem értették, miért akar Coco itt élni, hogy bírja ki ezt az életet. Az ő szemükben kész rémálom volt. Anyja megpróbálta hízelgéssel, sértegetéssel, gáncsosko-