Elég üres [antikvár]

Részlet a könyvből: "Cintia a tükörben nézegeti magát. Fekete melltartót visel a hozzá tartozó bugyival és combfixszel. Elégedettnek tűnik. Ami azt illeti, először látom ilyennek. Elégedett velem, és elégedett önmagával. Ő a lány, akit mindig kerestem. Megküzdöttem, megszenvedtem érte, ahogy ő is értem: kitörésekkel, depresszióval, pótcselekvésekkel. Olyan dolgokat éltünk túl mi ketten, aminek a töredékében elbuknak kapcsolatok. Kijártuk az utunkat. Megérdemeljük egymást... - ezekre gondolok. Hogy csináltuk? Miért szeretjük egymást ennyire? Mitől ez az elszakíthatatlan, végtelen ragaszkodás? - Szeretem a tükrödet. Itt olyan más a fény. Sokkal szebbnek látom magam - mondja, leveszi a melltartót, és összepréseli a melleit. - Maradjunk itt. Ne menjünk sehová, ahogy abban a könyvben. Szeretkezzünk újra. Valójában jó a tükröm. Én magam is szeretem. Hosszú perceken át, ha éppen ahhoz van kedvem. Elmerülök Cintia látványában: nézem a fenekének ívét, a mélyedéseket a csípője felett és a tangát, ami most kicsit elcsúszott oldalra, utat nyitva legintimebb részeinek látványához."