Elég neked az én kegyelmem... [antikvár]

Előszó Nem szerette, ha nagytiszteletü úrnak szólítják. Ö mindenkinek egyszerűen csak Dénes volt, esetleg Dénes bácsi a hittanosoknak, vagy ha nagyon ragaszkodott valaki a hivatalos megszólításhoz, akkor lelkész úr, tiszteletes úr. És persze katolikus városban élve, néha még Dénes atya is lett belőle. Igen, Dénes. Róla szeretnék írni, ami nekem, aki a legközelebb álltam hozzá, nem is olyan egyszerű feladat. Sokáig gondolkodtam, hogyan is kezdjek hozzá: írjak gyülekezet-történetet, életrajzot, vagy csak az emlékeket gyűjtsem össze? Aztán rájöttem, hogy ilyen közelről nem tudok tárgyilagos lenni, s hogy egy-egy beszélgetés- vagy prédikációtöredék, egy-egy villanásnyi betekintés személyes életébe talán többet megmutat abból, ki is volt ö valójában, mint a száraz adatok vagy tények. Személyében és életében úgy összeolvadt a gyülekezet, a szolgálat, a család, hogy egyikről sem lehet szólni a másik nélkül. így lett ez az írás személyes vallomássá róla, de remélem, hogy akit a tények, események érdekelnek, szintén sok mindent megtalál majd benne. Sosem volt arra ideje, hogy naplót vezessen, vagy csak feljegyezze a történteket, így nem állítom, hogy mindent sikerült időrendileg jól elhelyeznem, bár nagyon igyekeztem, s ahol kérdéses volt valarni, ott inkább nem írtam dátumot. Mivel egy időben „párhuzamosan" átláthatatlanul sok minden történt, inkább egy-egy nagyobb témán belül próbáltam időrendbe szedni az eseményeket, emlékeket. Elég sok írása megmaradt (prédikációk, előadások, beszámolók, levelek stb.), így ahol csak lehet, hagytam, hogy ő „beszéljen". A rövidebb idézeteket beépítettem a szövegbe, néhány hosszabbat viszont a mellékletben helyeztem el. Helyenként másokat is megszólaltattam, hogy minél teljesebb legyen a kép. Persze ez a kép sosem lesz teljes, hiszen Dénes nincs már közöttünk. Hiszem, hogy ha odaát találkozunk a „színről-színre látás"-ban, mindannyiunkon Krisztus ábrázata fog kirajzolódni, s az itt leírtakból csak az marad meg, ami az Ö ítélete alapján is örökkévaló. Addig is ajánlom ezt az írást mindazoknak, akik ismerték és szerették Damásdi Dénest, s azoknak, akik nem ismerhették, gyennekeinknek, a félegyházi gyülekezet tagjainak, és mindenkinek, akit érdekel, hogyan élt és dolgozott a rendszerváltás éveiben egy magyar református lelkész egy római katolikus kisvárosban. 2002 novemberében Damásdi Dénesné