Egy modern család [antikvár]

LiV - h fejezet Az Alpok csúcsai úgy bukkannak elő a Közép-Európát borító síiría felhőtakaróból, mint cápafogak egy állandóan harapásra nyitott szájban. A hegycsúcsok különböző irányokba nyomják a szelet, minden oldalról beletépnek a repülő testébe, mi pedig annyira kicsik vagyunk, ahogy itt ülünk. Előttem a fejek a széllökések ritmusában bólogatnak. Arra gondolok, hogy az alattunk elterülő tájon élő lakosság több mint fele szerint a szülők verhetik a gyereküket. Pillantásommal a saját gyerekeimet keresem, de nem látszanak ki a négy sorral előttem lévő üléstámlák mögül. Mellettük Olaf fejét félig a kabin falának, félig az ülésnek dönti. Előtte Ellen, és a rések között látom, hogy anya Ellen vállára hajtja a fejét és alszik. Apa jön felém a folyosón, új Bose fejhallgatója a nyaka körül, a vécére is bevitte vajon.^ Hirtelen elérzékenyülök és rámosolygok, de nem lát. Leül Hákon mellé, csak arcának egy részét látom, a magas arccsontokat, az orra hegyét, ami kissé kékes az előtte lévő monitor fényében. Akárkik lehetnének. Akárkik lehetnénk. Rómában esik az eső. Mindenki felkészült erre, már három hete minden nap megnézzük az időjárás-jelentést, megbeszéltük telefonon, üzenetben és a Facebook-csoportban, hogy nem számít, április van, és kiszámíthatatlan az időjárás, és egyébként is mindenképpen melegebb lesz, mint Norvégiában, és nem az időjárás miatt jövünk — de a tavaszi napsütés és a közel húszfokos meleg