Egetjáró királylány [antikvár]

Mikor nemzetünk még bölcsőben ringott, az isteni Gondviselés a ringó bölcső mellé szenteket állított. Ők védték, oltalmazták a fiatal hajtást, amikor az ellenség lovainak patái be akarták gyúrni a földbe, hogy nyoma vesszen és hírmondó se maradjon belőle. Amerre a szem ellátott, mindenfelé nádasok, ingoványok nyúltak a messzeség felé, vagy susotoló erdők zöldeltek, melyekben titkon pogány oltárok áldozati tüze lángolt és fehér mének nyerítettek rozsdamarta láncokon. A szarmata síkságok vad pusztasága, a kóbor élet gyönyöre még felsírt a szívekben, de a lélek már oda volt kötve aranyszálakkal az új röghöz, melyen kőből épült templomok nyúltak a magasba. Angyali harangszó járta át a rengeteget s hívogatta a hosszúhajú, barnaképű legényeket a még alig ismert jó Isten felé.