Déryné I-II. [antikvár]

Részlet a könyvből: Mikor a Kötő-utcából kifordult az Al-Dunasor felé. a szél szemébe vágta a havat. Senkise járt e késői órán a didergő sikátorban, csak ő és a fehérszakállú förgeteg. Nehéz hósubájukban nyögtek a tetők és fáradtan roskadoztak fehér prémjük alatt a párkányok. A Grabovszky-kúria erkélyét erőlködéstől eltorzult arccal cipelte két kőóriás. A magányos férfi megállt az ódon ház előtt. Mécsvilág nem szivárgott ki az éjszakába. Behunyták pilláikat az ablakok, mogorván magukra húzták a hó-dunyhát a házak és aludtak. Aludtak, de nem voltak álmaik. E világtalan ablakok mögött pisztoly dörrent a mult éjszaka. Alig három hónapja, hogy a Grabovszky-háznak ugyanabban a szobájában méregpohár hullott koppanva a földre. Mióta oly sokan olvassak honi tájainkon a frankfurti tanácsos fiának, bizonyos Goethe nevezetűnek érzékeny románját, a «Werthert», öngyilkosok tanyája lett az erkélyes ház a Kötő-utca sarkán. Összébb húzta a köpönyeget a vállán és tovább bandukolt a süppedő hóban, a Hal-tér felé. A régi kút nehéz lánca úgy csillámlott-villámlott, mintha pajkos vizitündérek fonták volna, gyémánt kristályokból. A puha fehér szőnyeg lomha árnyékot hömpölygetett feléje. Nagy fekete batár volt, amely nesz nélkül gördült tova a mély hóban. Álomképnek látszott inkább, mint valóságnak.