Dávid és Góliát [antikvár]

Részlet:Derekas munkát végez majd az, aki egykoron megírja a szállodák és vendégfogadók történetét, a római világbirodalom napjaitól kezdve mostanig. Ezen a bűvös szemüvegen keresztül nézve alighanem valami egészen új és mindennél érdekesebb alakja rajzolódnék ki az életnek: az ember, aki úton van és útközben megpihen, hogy erőt gyűjtsön össze magának további vándorlására. Megismernők a világjáró embert, akit hol utasnak, hol csavargónak, hol előkelő idegennek, hol megszálló vendégnek, hol zarándoknak, hol pedig földönfutónak hívnak s aki magában hordja az emberiség legigazibb szimbolumát. Hiszen valamennyien utasok vagyunk, átutazók, egy hosszabb vagy rövidebb alagúton, amelynek sem az elejét nem ismerjük, sem a végét, - ámde nem erről van szó, hanem szállodákról és fogadósokról, különösképen pedig egy öreg, tisztes, kicsiny vendégfogadóról és annak tulajdonosáról, egy öreg, tisztes és kicsiny emberkéről, akinek elsősorban volna érdemes megírni az életrajzát, ha erre egyáltalán gondolna valaki.A szálloda valamikor a fehér barátok kolostora volt és ha ma még élne valaki a régi fehér barátok közül, akik szabad óráikban krónikák szerkesztésével foglalkoztak, Dávid Sylvester urnak, a Szent-háromság-utcabeli Dávid-szálloda tulajdonosának életrajzát a maga igénytelen stílusában az alábbi módon körvonalazná.