Bővebb ismertető
Részlet:
Te vagy az én legszebb hónapom, szeliden mosolygó egeddel, szeptember! Aggódva, félve számlálom napjaidat, mint a szegény ember utolsó filléreit. Megbűvölten kiséri szemem a bágyadt fényű napot, amint lassan, csöndes megadással lehanyatlik az ég peremén s mosolyogva hal meg. Perzselő tüze kiégett, szelid, enyhe melegség árad kebeléből: példázván az öreg ember életét. S látván csöndes lenyugvását a napnak, lelkemről elszállanak a megsemmisülés gyötrő gondolatai: jótevő harmóniát érzek egész valómban. Nyugodtan végzem számvetésemet: gyenge erőmtől amennyire telt, megműveltem az én darabka földemet, melyet a végzet részemre jelölt; szántottam, vetettem, arattam, többet másnak, mint magamnak - jöhetsz, hideg ősz: a learatott földet újra vetettem, lesz mit arasson, aki utánam következik.