Bővebb ismertető
Részlet a kötetből:
"Kolozsvárott születtem. De már négyesztendős koromban, a millennium évében Pestre kerültünk. Az anyám, Hunyady Margit, a Kolozsvári Nemzeti Színház drámai hősnője volt, amikor jóformán az egész együttest, az igazgatóval, Ditrói Móriccal az élén felhozták Budapestre. A társulat az újonnan alapított Vígszínház gerince lett.
A Lipót-körúton laktunk. Csúnya házban, amely új volt, de egy cseppet sem modern. Mai eszemmel visszagondolva lakásunkra, látom, milyen építészeti képtelenség, hogy a fürdőszoba és a többi mellékhelyiség a kályha nélküli, jéghideg előszobából nyílt. Egyáltalán az egész ház a polgári szecessziónak szerencsétlen produktuma gyanánt emelkedett a Lipót-körúton, ahonnan nemrégiben tűnt el a lóvasút. Meg is kapta már, amit érdemel. A környék többi, modern bérkaszárnya-masztodonjának sorába préselve, olyan összetöpörödve áll három emeletével, mint egy divatból kiment anyóka a kokottok között.
De az én időmben még fiatal volt. Henceghetett az üres telkek környezetében. A Vígszínház körül végtelen puszta területek. Utcák, amelyekben nem volt ház, a deszkapalánk sarkára kellett szögezni az utcajelző pléhtáblát. A Duna-part kiépítetlen. Szemétdombok, fű, homokhegyek, téglarakások mindenfelé. Szédülni kell, milyen herkulesi erővel fejlődött ez a városrész. Milyen életmag volt Budapesten, hova nőhettünk volna, ha a nemzet karrierjét nem állítja meg a háború.