Csak egy költő [antikvár]

Újszerű állapot.
Csak egy költő volt, aki lelkének hihetetlen nyomása alatt a jelenségek, tapasztalatok nyers grafitjából gyémántot préselt. S közben magát emésztette és sok-sok fájdalmat okozott a környezetének. A regény első olvasatra biográfia, egy méltatlanul ismeretlen poéta életének többé-kevésbé hű tolmácsolása. Ez a réteg Thomas Mann: Doktor Faustus című regényére emlékeztet, ahol a hű barát és famulus számol be egy zseni életéről. Itt azonban a lángelme hátterében egy közönyös, értetlen, önző társadalom áll, méghozzá a szó szoros értelmében áll, ódzkodva minden mozdulattól, változástól. S amikor az új idők mégis eljönnek, elsodorják a tehetséget, megbénítják, majd hagyják elpusztulni. Az élet apró mozaikdarabkáiból áll össze a kép a tálentumról, amit a korlátolt szolga elásott, hogy úgy őrizze meg Urának. És a korlátolt szolga alatt kevés kivétellel valamennyiünket érthetjük. A közelmúlt és a jelen Magyarországának keserves mert hűvösen távolságtartó kritikája ez a regény egy elvesztegetett életről, amiből csak a könyvek sorsának szerencséje mentett meg néhány tucat különleges szépségű verset. A Csak egy költő hőse egy senki méltóságával és öntörvényűségével élte kurta életét. Kevesen látták annak, aki minden percében volt: költőnek. Költőnek, aki sokkal többet adott ennek az országnak, mint amennyit kapott, ha látszólag ártott is sokat. Költőnek, akire más szabályok vonatkoznak, olyanok, amik lépten-nyomon beleütköznek íratlan törvényeinkbe, s felmorzsolják, elpusztítják az alkotó embert. Asszonyok, barátok, kocsmák, vallomások és versek tükrében láthatunk valamennyit az emberből, aki alig-alig viselhette el saját tehetségének súlyát. És ezek a villanások, ha hagyjuk, olyan képpé állhatnak bennünk össze, amilyenért érdemes megszületni, embernek, költőnek olvasónak lenni.