Caesar [antikvár]

Részlet a könyvből:A gyermek. -Cajus! Mély csend. Csak a rovarok zümmögnek rekkenő déli hőségben a ház körül elterülő kert tarka virágai között. Más hang nem hallatszik. -Cajus! Fiatal úr! Atyja hívja!... A ráncosképü, öreg, thráciai dajka jobbra-balra forgatja rövidlátón pislogó szemeit és lélekzetét visszafojtva figyel. Semmi zaj. Nagyot sóhajt, visszafordul és a ház felé indul. -Nem találom, asszonyom, - hallatszik siránkozó öregasszonyhangja. - Biztosan keresztülmászott megint a falon és az uccagyerekekkel hancúrozik. Még agyonütik egyszer. -Majd magam nézek utána, - felel az anya mélyen csengő hangja. - Jól van, Kyrissa, elmehetsz. Az öregasszony nagyot nyel, fáradt, reszketeg lábain elcsoszog, azután újra mély csend. Az egyik mirtusbokor mögül lassan, óvatosan kikandikál egy fiú feje. Éles, szürke szeme haragosán szikrázik, vékony, finommetszésű száját összeszorítja. Most feláll, úgy hogy csipőig látszik kissé keskeny teste. Jobbkarját felemeli, nagy gyakorlatra valló ügyességgel hajít át egy botot a kert falán. Egy pillanatig tetszelegve nézi a repülő fadarabot, azután újra sötét és haragos lesz a pillantása. Az öreg Kyrissa nem jöhetett volna alkalmatlanabb időben: éppen most Archidamos, a legendás hős volt a fiú és azon igyekezett, hogy kelepcébe csalja a plateusokat. Tukydides persze másként adja elő az esetet; de miért utánozzon az ember valami ügyetlenséget? Ő ügyesebben csinálja: minthogy nem tudja a várost ostrommal bevenni, visszavonulást színlel és elbújik. A plateusok természetesen utána mennek, ő beékeli magát üldözői és a város közé és utolsó szálig kiírtja őket...