Bűnügy [antikvár]

Részlet a könyvből: Az UTCÁN csak kevés ember lézengett. Még nem volt egy óra, s a leányiskola nyitott kapuja mögött üresen terpeszkedett a hideg, gőgös, mozdulatlan lépcsőház. Tizenhatév körüli, hosszúhajú fiatalember támaszkodott a járdát a kocsiúttól elválasztó vaskorláthoz, s igyekezett minél elfogulatlanabb arckifejezéssel palástolni elfogódottságát, mely a félelmetesen előkelő iskolaépület barátságtalan kapuja előtt eluralkodott rajta. Hanyagul állt az utcán, s őszinte hálát érzett a vaskorlát iránt, mely a könnyed támaszkodást lehetővé tette számára. Szűk, kitérdelt nadrágja így nem olyan feltűnő, mintha föl és alá kellene járkálnia, s kabátujjának túlzott rövidsége is elsiklik ebben a közönyös, unatkozó testtartásban. De amikor megszólalt az iskolacsengő, akaratlanul is eleresztette a vaskorlátot, s vigyázz-állásba merevedett. Az épületből kihallatszó halk neszezések s bizonytalan motoszkálások finom morajlása néhány perc alatt fülsiketítő zsivajjá durvult...