Bomlás [antikvár]

- Mocskos kurva - sziszegte Christian az orra alatt, amint az esö-cseppektöl pettyezett visszapillantó tükörben feltűnt a felesége alakja. A vad nyári eső áthatolt az erdő fáinak sűrű lombján, apró ágakat és leveleket tépett le, és hajított az autó tetejére és szélvédőjére. Christian már majdnem bekapcsolta az ablaktörlőt, de végül meggondolta magát. Nem akarta magára vonni az asszony figyelmét, nem akarta, hogy észrevegye a furgont. Tényleg ő az? Még messze járt, de gyors, agresszív mozdulatai elámlták, hogy valóban ő ez az esőcseppek között előretörő, fekete ámy. Christian mélyen beszívta a levegőt, és lehunyta a szemét. A kisiklásokra gondolt, a sok tévútra az életében, a rossz döntésekre. Egyesek ezt sorsnak hívták. Christian nem hitt a sorsban. Mindig is józanul gondolkodott. Az élet döntések és következmények sorozata. De ki láthatta volna előre, hogy egy nap majd itt végzi? Késő este egy kisteherautóban ülve, az eső és a sötétség védelmében a feleségét lesve, mint a szavanna nagyra nőtt ííivében meglapuló ragadozó. - Nem maradt más választásom - suttogta maga elé. Megismételte a szavakat. Egyedül ült a fiirgonban a lelkiismeretével. Nem maradt más választása. Ha most nem cselekszik, az élete tönkremegy. Kinyitotta a szemét. Leonora alakja megnőtt a visszapillantó tükörben. Egy ember közeledett felé. Egy nő. A felesége. Még mindig viszonylag nagy távolság választotta el a kocsitól, de Christian azt képzelte, hogy hallja, amint beszívja, majd erősen kifújja a levegőt. Hangok. A hangok miatt kerültek először kapcsolatba egymással. Az akusztika miatt. Leonora hangokról beszélt neki, amikor több mint húsz éve megismerkedtek az aarhusi konzervatóriumban. Christian friss építkezési cégét bízták meg a konzervatórium átépítésével, Leonora pedig a hallgatókat képviselte a bizottságban, amelynek gondoskodnia kellett róla, hogy az új koncertterem mindenki igényét kielégítse.