Becsapódás [antikvár]

1. fejezet Április Az volt a terv, hogy beoson az oldalsó ajtón, és felviszi a lépcsőn a dobozt, anélkül hogy zajt csapna. A ház kétszáz éves volt, így nemigen lehetett egyetlen lépést sem megtenni benne nyikorgás és zörgés nélkül. Abbey Straw körültekintően bezárta maga mögött az ajtót, és lábujjhegyen elindult a lépcső irányába a szőnyeggel borított folyosón. Hallotta, hogy az apja motoszkál a konyhában, a rádióban halkan szólt a Red Sox-meccs. Karját a doboz köré fonva a lábát az első lépcsőfokra helyezte, majd óvatosan teljes testsúlyával ránehezedett, aztán jöhetett a következő, és az azt követő lépcső. A negyediket kihagyta - annak olyan hangja volt, mint egy sikítószellemnek -, rálépett az ötödikre, a hatodikra, a hetedikre és mikor már azt hitte, sikerült belopakodnia a saját otthonába, a soron következő lépcsőfok akkorát reccsent, mint egy pisztolylövés, ráadásul az éles hangot egy hosz-szú, elhaló nyögés követte. A francba! - Mi van a dobozban, Abbey? Apja a konyhaajtóban állt, narancssárga gumicsizmában, dízelolajtól és rákcsalitól mocskos, kockás ingben. Összeráncolta a szemöldökét széltől cserzett arcán. - Egy teleszkóp. - Egy teleszkóp? Mennyibe került? - A saját pénzemen vettem. - Nagyszerű - mondta a férfi érdes hangon. - Ha nem akarsz visszamenni az egyetemre, és pincérnő akarsz maradni egész életedben, akkor verd csak el a fizetésedet távcsövekre. - És mi van, ha csillagász akarok lenni? 11