Bár itt lennél [antikvár]

Első fejezet 2020. március 13. Hatéves koromban megfestettem az égbolt egyik szegletét. Apám restaurátorként tagja volt annak a kis csapatnak, amelyik a Grand Central pályaudvar csarnokának csillagos mennyezetét festette újra - egy vízkék égboltot, telis-tele ragyogó csillagképekkel. Késő este volt, rég elmúlt az alvásidőm, apám mégis magával vitt dolgozni, mert anyám — szokás szerint — nem volt otthon. Apám segítségével óvatosan felkapaszkodtam az állványzatra, ahonnan csendben figyeltem, hogyan munkálkodik a türkizkék égbolt egyik üres darabkáján. Megcsodáltam a tömérdek apró csillagot, amelyek a ködszerű Tejutat alkották, a Pegazus aranyszárnyát, az Orion magasba lendített furkósbotját és a Halak két megkötözött alakját. Apám elmondása szerint az eredeti mennyezetfreskót 1913-ban készítették, de miután a festékréteg a beázások során megrongálódott, 1944-ben a festményt jókora táblákra is felfestették, amelyeket aztán a boltíves mennyezetre szereltek. A későbbiekben szerették volna a táblákat leszedni, hogy helyreállíthassák az eredeti freskót, de a szakemberek úgy ítélték, hogy az azbeszttartalmuk miatt nem érdemes a táblákat megbolygatni. A restaurátorok végül vattával és tisztítószerrel álltak neki lepucolni a táblákról az évtizedek alatt rájuk rakódott mocskot. A koszréteg alól végül maga a történelem bukkant elő. A szakemberek többek között feltárták azokat a tréfás szövegeket és feljegyzéseket, amelyeket az eredeti művészek a csillagképek közé rejtettek: felvésték a számukra fontos esküvők dátumát, a második világháború végét és az ismerős katonák nevét. Az Ikrek csillagkép mellett egy ikerpár születési dátuma bukkant fel.