Bál után [antikvár]

1 A Makkoskert platánfái kihajoltak a Fazekas iiccára. A lombsátor alatt, féllábát a keritésrácsra* téve, a Rudas magyarázott valamit egy másik fiúnak, annak mellét bökdösve ütemesen. — Umpappa umpappa — hallotta Kallós Pál, amikor elment mellettük. A Rudas-fiú valami valcer-dallamra tanította barátját, A délutáni nap fénye narancsvörös volt és mindent réz-színüre festett. A Makkoskertben locsoltak éppen, rubinpiros vízcseppek peregtek a poros-zöld leveleken. Kallós Pál megállt apja üzlete előtt, tekintete végigfutott a téglajárdás uccán, ki a Horthy Miklós útig, ahol tarkamintás, nyári ruhákban fiatal lányok, fürdőnadrágjukat lóbáló diákfiúk, szines-szalmatáskás, dimdlis fiatalasszonyok jöttek a városi strand irányából. A takarékpénztár előtt két fehérzubbonyos, pirosparolis tüzértiszt állt. A vasútállomás felől süketítő fütty hasított át a forró, rezgő levegőn. Néhány galamb rebbent fel a kíméletlen hangra. Suhogva-huhogva keringtek néhány kört a háztetők felett, aztán megültek újra a Varjasék orgonabokros kertjében, hol a ducuk volt. — Most indul a hatórási Pestre — gondolta Kallós és megnézte óráját. A Makkoskertből ekkor fordult ki, kétkerekű kocsiját tólva, csengettyűjét rázva Tálas, a hadirokkant fagylaltos. — Vanília! Málna! Citrom! Csokoládé! Fagylalt! Itt a fagylalt! Megállt előtte és letámasztotta kocsiját. — Tetszik? öriás adag! Csak húsz fillér i — Nem. Köszönöm. Most nem___