Az utolsó tél [antikvár]

Csaknem két évtized választ el bennünket a történelem legnagyobb eseményétől, a szovjet népnek a fasiszta Németország felett aratott győzelmétől. Ám az olvasó érdeklődése a Nagy Honvédő Háború iránt korántsem csökkent. Hiszen ezekben az ütközetekben védtük meg a szovjet rendszert, a szocializmust, s így vált lehetővé, hogy népünk hatalmas méretekben hozzáfogjon a kommunista társadalom építéséhez. De múltak az évek, és velük együtt tovatűntek az elmúlt harcok résztvevőit és tanúi. Sokunknak van még elmondanivalónk, van mit felidéznünk. Véleményem szerint ez kötelességünk is. Ezért határoztam el, hogy folytatom és befejezem hosszú évekkel ezelőtt megkezdett, a partizánok életéről szóló visszaemlékezéseimet. Jelen kötetet megelőző, Partizánok élén című könyvem az 1943 szeptemberével kapcsolatos eseményekkel végződik. Partizánéletünk utolsó tele sokban eltért a megelőző két téltől. Megváltoztak a körülmények, amelyek közt harcoltunk, erősebb lett a fegyverzetünk, emelkedett a partizánharcosok és -parancsnokok kiképzési színvonala. Új könyvem, Az utolsó tél, bemutatja a Volinyben 1943-44 telén vívott partizánháború legérdekesebb eseményeit és a harcok hőseit. E hősök közt az olvasó találkozik majd olyanokkal is, akiket már előbbi kötetemből ismer. Ezúttal nem ragaszkodom a memoárműfaj szoros időrendjéhez. A könyvbeli dokumentumanyagot önálló elbeszélések, epizódok, életképek formájába öntöttem, de ezek szorosan összefüggnek és kiegészítik egymást. Így hát azt is mondhatnám, hogy a könyv, hogy a könyv partizántörténetek füzére. Költött részek nincsenek benne. Nem szorítkozom csupán arra, amit én mint a kötelék parancsnoka és a volinyi illegális területi pártbizottság titkára láttam. Felhasználtam néhány partizánelvtársam (Liszenko, Gazinszkij, Pavlov, Kremenyickij, Rezuto, Klokov, Szamarcsenko, Gnyedas és mások) visszaemlékezéseit is. Szívből köszönöm, hogy segítettek munkámban.