Az utazó macska krónikája [antikvár]

Előszó A név nélküli macska Macska vagyok. Ez idáig nincs nevem. Él egy híres macska az országban, aki egyszer szó szerint ezt mondta. Fogalmam sincs, az a macska mennyire számít nagyszerűnek, de ha az a kérdés, hogy valakinek van-e neve, vagy sincs, én vagyok az abszolút befutó. Az már más tészta, hogy tetszik-e az enyém, kezdve azzal, hogy látványosan ellentmond a nememnek, mivel kandúr volnék vagy mi. Körülbelül öt éve kaptam - nagyjából amikor nagykorú lettem. Akkoriban legtöbbször egy ezüstszínű furgon motorházfedelén aludtam. Hogy miért ott? Mert onnan soha senki nem kergetett el. Az emberek voltaképp csak nagyra nőtt majmok, akik felegyenesedve járnak, de igencsak el vannak telve maguktól. Bármikor, bárhol lazán ott hagyják a kocsijukat, kitéve az elemek kénye-kedvének, de ha pár mancsnyomot pillantanak meg a fényezésen, rögtön ott a világvége. Nekem mindenesetre az az ezüst motorházfedél volt a kedvenc alvóhelyem. Még télen is úgy megtartotta a nap melegét, mint a pirítós, keresve sem találhattam volna megfelelőbb alkalmatosságot egy kis napközbeni szunyókáláshoz. Nem is tágítottam onnan, míg meg nem érkezett a tavasz, ami azt jelentette, hogy egyszer végigment felettem az összes évszak. Egy nap ott fekszem összegömbölyödve, félálomban, mm .ihr . i J y , r.w'iv íipíM i