Az őz [antikvár]

Részlet: Hamarabb akartam jönni, de meg kellett várnom Gyuri-cát, és tudod, hogy ő mindig mindenhonnan elkésik. Azt mondta, eljön kilencre, aztán tizenegy is elmúlt, mire láttam belépni a kapun. Gyuricáról mindenki azt hiszi, hogy népnevelő vagy folyóiratügynök, hiába van orvosi táska a kezében. Megállt az udvar közepén, hunyorgott, kereste a 39-es számot, ahová hívtuk; az asszonyok bemenekültek előle a folyosóról, és becsukták az ajtót. Mire megtalált, csak lihegett, a homlokát törölgette, kért egy pohár vizet Gizikétől. A lábamra azt mondta, járjak keveset, borogassam, nem veszedelmes. Úgyse fog lelohadni holnapig, lehetetlen, hogy le bírjak ugrani a fáról. Fels alá, fels alá, hordom őketfels alá.* Gyurica egyébként nem beszélt rólad. Nem tapintatból, csak egyszerűen nem volt mit beszélni már. Mit mondjon? Gizikét bámulta, aki a kerek asztal mellett ült mereven, ölbe tett kézzel, mint egy igazi háziasszony, s mikor Gyurica felállt, vizet loccsantott a lavórba, és kibontott egy tiszta törülközőt. Az ágyat már bevetettük, de a kesztyűm, a táskám ott hevert, lehetetlen volt észre nem venni, hogy ott töltöttem az éjszakát. A Józsi botja, csuklyás plasztikköpenye ott függött a fogas ágán, a mosdóállvány feletti polcon meg ott maradt a borotválkozóecset meg a hengeres borotvaszappan. En a Gizike nagy virágos pongyolájában ültem, Gizikén már rajta volt a fekete ruhája, kötényét, bóbitáját akkor vasalta, mikor Gyurica megjött. Míg a lábamat nyomogatta, a macska is beugrott a folyosóról, a Gizike nagy, háromszínű macskája, odasündörgött Gyuricához, és összeszőrözte a nadrágját.