Az Öreg (dedikált példány) [antikvár]

ott áll az Öreg a pultban, éppen szusszan egyet. Elmosogatott minden poharat, korsót, megrakta velük a polcokat, néhány darab maradt csak a csöpögtetőn. Tudja, nem tart soká a csend. Délután van, hamarosan érkeznek a négy óráig dolgozók. Jönnek a Hajógyárból, a Kelmeszö-vó'bol, a szomszédos építkezésről. Jönnek azok négyesével, ötösével. - Négy korsó, meg egy pohár. De Öreg, hozz két felest, a szokásosat! Erről jut eszébe a sör. Megemeli a hordót, jaj, már alig lötyög benne valami! Le kell menni a pincébe, valahogy felcipelni az ötvenliterest. Kinéz a teraszra, a bolt üres. Két asztalnál ülnek. Idegenek. Nem, most nem mehet, idegenekre nem hagyhatja a boltot. Ezzel odázza reggel óta a cipelést, titokban remélve, hogy majdcsak érkezik egy markos legény, aki segít. Arra már nem várhat. Ha elfogy, itt kell hagyni csapot-papot, sietni, mert sör van bőven, csak nem gurul be magától a kocsmába. Érkeznek az első munka utániak. Öten vannak, öt korsó legalább. A negyediknél köhög a csap. Már csak hab jön, önti is ki, az nem iható. - Bocsánat, elfogyott a sör, menni kell a pincébe. A pince a szemközti házban van, nagy irodaház. Nyitja a mellékbejáratot. Ott kapott raktárnak helyet a lépcső alatt. Jó az, zárható. Megemeli a hordót. A hasáig bírja felemelni, úgy araszol a lépcsőn. Minden másodiknál leteszi. Hogy jutott ide? - kérdezi magától. Miért kell neki a maga 56 évével 50 litereket cipelni? Szerencsére felér a lépcsőpihenőre. Belülről az ajtónak támaszkodik, hogy levegőt kapjon. Félholtan ne lássák a vendégek, akik közben megtöltötték a teraszt. Itt vannak a hajógyáriak is. Nyitja, zárja a kaput, újra hashoz a hordót, s lépeget az asztalok között. A hajógyári asszony kiakad.