Az önző lány [antikvár]

ELSŐ FEJEZET Kovalszky Artúrnak megviszketett a fejebúbja. De azt is tisztán érezte, hogy a frizurája alól vastag verejtékcsöpp indul lefelé a bal halántékán. Ördög vigye, ezt meg kellett volna gondolni még odakint, a kapu előtt! - Nagyságos asszonyom... - kezdte zavarodott hangon, de megakadt. Rápillantott Lilire. És ettől még jobban összekuszálódtak a gondolatai. Valahogy az volt az érzése, hogy most mingyárt nevetségessé válik. Itt áll mellette a komoly arcú kislány, közel mellette, mintha máris hozzátartoznék, ő meg ügyetlenül keresi a szavakat, amikkel elindítsa ezt a nagyfontosságú családi eseményt... Valóban, az ember néha irigyli azokat a becsületes falusi egyéneket, akik hirtelen jött konfundációk alkalmával nyugodtan odanyúlhatnak a busa fejükhöz és huzamosabban megvakargatván az észtartó tokot, ezen művelettel sikerül abból új gondolatokat kiserkenteni. De hogy' történt mindez, ilyen lóhalálban? Még csak álmában sem számított avval, hogy ekkora bolondot fog művelni. Elvégre benőtt már a fejelágya, harminckét esztendős, komoly úriember, mi az hogy komoly? felelős üzleti férfiú, bank-cégvezető, hallottak már ilyet? Harminckét esztendős. Lili kisasszony meg a legnagyobb erőfeszítéssel se mondható többnek tizennyolcnál. Idén érettségizett. Tehát éretlen kölyök. Igen, igen, ez az ajtóstól való berohanás enyhén szólva bámulatos marhaságnak tekinthető.