Az idő ajándékai [antikvár]

1. A csillagász I Meg kellett szöknie a kolostorból. Egyáltalán nem lett volna szabad odakerülnie, sosem akart szerzetesnek állni, ezt az apjának is kerek perec megmondta, aki azonban könyörtelen volt, mint mindig, az édesanyja pedig nem mert neki ellenszegülni, noha tudta, hogy a fiát másfelé vonzzák a hajlamai meg a tehetsége. A csuhások kezdettől fogva rosszul bántak vele, bántalmazták, megalázták, a legpiszkosabb munkákat osztották rá, s amikor éjszaka is látogatni kezdték, elszakadt a cérna. Szökésre adta a fejét. Magasra emelt fáklyával a kezükben, csuhájukat megemelve nyomába eredtek az egészségtől duzzadó, megbokrosodott testvérek, gyalázkodva ordibáltak, nem kételkedtek benne, hogy elcsípik. A kolostorkapu felé iszkoló szökevénynek elnehezedett a lába, és úgy érezte, hogy a kapu egyre csak távolodik tőle, mintha szándékosan hátrálna előle. Ám amikor már majdnem utolérték őt a szerzetesek, hirtelen megtorpantak, és földbe gyökerezett a lábuk. Az obszcén ordibálásból egy pillanat alatt rémült könyörgés lett. Reszkető kézzel hányták a kereszteket, és mutogattak valamire, ami a szökevény lába előtt AZ IDŐ AJÜ&MPÍICAI I_ÜJ