Az erőd [antikvár]

Részlet a könyvből: "Alig fújt a szél, az öt hadihajó kíséretében csak csigalassúsággal - inkább a tetőző dagályt, semmint a fel-feltámadó szelet kihasználva - araszolt felfelé a folyón. Az eső elállt, de az alacsonyan szálló szürke felhők fenyegetően telepedtek rájuk. A víz monoton egyhangúsággal csepegett le a vitorlákról és a kötélzetről. A hajókról nem sok mindent lehetett látni, az emberek mégis minden korlátnál ott nyüzsögtek, hogy a nagy tóvá kiszélesedő öböl partjait fürkésszék. Alacsony, sűrű erdő dombok fogták karéjba a tavat, míg a partvonalat kis búvóöblök és szirtfokok, fákkal benőtt szigetek és fövenyek csipkézték. Az erdőben itt-ott irtások látszódtak, ahol egymásra halmozták a szállításra váró rönköket, másutt fakunyhók álltak egy-egy kis termőföld mellett. Füst szállt fel ezekről a tisztásokról, s a hajókon akadtak néhányan, akiknek eszébe jutott, hogy a tüzek talán a flottilla érkezésére figyelmeztetnek. Nem láttak mást, csak egy férfit és egy fiút, akik kis nyitott csónakból halásztak. A fiú, akit William Hutchingsnek hívtak, izgatottan integetett a hajók felé, nagybátyja azonban csak utálkozva kiköpött."