Az én embereim [antikvár]

Részlet: "A három menyecske A női nem ismerősei azt mondják, hogy a nők bármilyen rangu vagy rendü osztályhoz tartoznak, a lelkük mélyén önkénytelenül is ugyanazon erők, vágyak szunnyadoznak, szóval a nő nem tagadja meg magát, mindig ugyanaz marad, éppen ugy, mint például az alma is alma marad, akár a báróné kamrájában méltóságoskodik, akár a szegény asszony almáriumja tetején illatosítja a szobát. Hogy így van, bebizonyítom: A béres leverte kötényéről a fűzfavessző-maradványokat, felkelt az alacsony székről, a kosarat az asztalra állította, szemét örömmel legeltette rajta, aztán felsóhajtott: -Hála Isten, kész a kosár! Felesége felé fordult és széles jókedvében körülhizelegte: -Mondd, feleségem, te is, hogy hála Isten!..."